Egy gonoszkodó kobold és egy elkényeztetett  kerálkisasszony izgalmas kalandok közti egymásra- és önmagára  találásáról szól Tallér Zsófia zeneszerző vadonatúj meseoperája a Leánder és Lenszirom.  A legfiatalabb nézők számára készül operaházi produkció ősbemutatójára  április 11-én az Erkel Színházban került sor, Zsótér Sándor  rendezésében. KRITIKAPÁLYÁZAT

A darab története nem biztos, hogy sokak számára ismerős, pedig több  előadása is volt Szilágyi Andor librettóul szolgáló mesejátékának, sőt,  esti meseként a rádióban is bele lehet futni alkalmanként. A szituációk  viszont minden bizonnyal több emléket felidéznek. Van benne a Csongor és Tündéből, egy csipetnyi a Varázsfuvolából meg a Szépség és a Szörnyetegből,  s a sort még lehetne folytatni. Mégis van benne egy sajátos íz is, ami  megkülönbözteti mindezektől. A sztori nagy erénye, hogy nem ül le  egyetlen percre sem, mindig történik valami új, ami továbblendíti a  cselekményt. És bár a dramaturgiai feszesség érdekében vannak kisebb  ugrások, mégis következetesen, gyerekfejjel is könnyen érthetően  bonyolódik a történet.

A rendezés is a könnyen érthetőség szolgálatába állt, szem előtt  tartva a célközönséget. Zsótér nem komplikálja túl a dolgokat, inkább  csak illusztrálja a mesét és a zenét. Nagy szerepet játszanak ebben  Ambrus Mária díszletei melyek akár egy megelevenedő pop-up mesekönyv  teszik mozgalmassá a teret. Színről-színre is változik a tér dinamikája,  mert míg az első jelenetben az erdei indák közt megjelenő hatalmas  szitakötő arányaiban összerántja a tér dimenzióit, addig a  palotajelenetben az Erkel tágas nézőtéri büféjére ismerhetünk. Benedek  Mari színpompás jelmezei is illusztratívak. Egy pár hónappal korábbi  bemutató esetén az iskolai vagy óvodai farsangi bálokon biztosan  összefuthattunk volna a szereplőkkel.

Az előadás fénypontja a rendezés és a látvány minden invenciója  ellenére Tallér Zsófia csodálatos zenéje, mely elénk, sőt körénk  varázsolja a mesebeli tündérvilágot, amibe gondtalanul  belefeledkezhetünk, alámerülhetünk. Pedig az opera zenei szövete  rendkívül komplex. A sok utalás és a Mozarttól Pucciniig tartó idézetek  sora az erdei színpadképhez hasonlóan hálózza be a nézőteret. És bár a  fiatal közönségnek ezek az intertextusok az Egyszer egy királyfi-n  kívül még valószínűleg ismeretlenek, de később ezekre az emlékekre  alapozva sokkal könnyebben lehet majd bevezetni őket a klasszikus zene  világába. Mert Tallér szándékosan nem „butítja le" a zenét. Olyan  esztétikai élményt kínál a gyerekeknek, melyet csak a legnagyobbak  tudnak adni. És műfaji jelző ide vagy oda Tallér nagyoperát komponált  annak minden kellékével: áriákkal, tablókkal, balettbetétekkel.

Ennek megfelelően van feladva a lecke a Bogányi Tibor által  vezényelt zenekarnak is, akik derekasan helytállnak. A gyorsabb tempójú  részeknél sem vesznek el a mű kisebb nüanszai, sem pedig a mesevilágot  megjelenítő dallamosság. A zenekar virtuózan követi a Tallér által  szabadon egymás mellé állított műfajokat, az operából operettbe, abból  pedig balettbe fonódó dallamíveket.

Bakonyi Marcell basszbaritonja fokozatosan kinyílik és  feloldódik az előadás során, mindeközben Leánder erdei kívülállóból a  darab igazi hősévé formálódik. A Lenszirmot alakító Molnár Ágnes is  hasonló utat jár be, kezdeti éles magasságai fokozatosan lágyulnak a  második felvonás selymesen szerelmes áriájáig. Molnár hűen adja vissza  az akaratos, elkényeztetett királylány megkomolyodását. A Bogyót játszó  Gradsach Zoltán és a Mar-Szúr herceget alakító Boncsér Gergely buffó  karakterek, utóbbi operettes manírokkal felruházva, előbbi meg Papageno  szakasztott másaként (mellesleg pont ezt a szerepet játssza az Operaház  másik gyerekprodukciójában a Parázsfuvolácskában). Az előadás felfedezettje a Vaknadály szerepében fellépő fiatal kontratenor Daragó Zoltán. Játszi könnyedséggel és magabiztossággal énekelt magasságai pedig ezen a  fachon is túlmutatnak. Meg kell említeni, hogy Vaknadály kiemelt  szereplője az előadásnak, mert áriája egy korábbi Tallér-Zsótér  együttműködésből, a Katona Kamrában 2004-ben bemutatott Csongor és Tündéből való egyenes átvétel.

A gyereksereg mint száraz szivacs szívta magába az előadás minden  egyes pillanatát, de legalább ugyanannyi örömöt kínál a felnőtt nézőknek  is. Feszülten figyeltek, és kitörő ovációval fogadták, hogy komolyan  veszik őket. A Leánder és Lenszirom tökéletesen eleget tesz  annak a kodályi követelménynek, miszerint „remekműveken keresztül  vezessük a gyermekeket a remekművekhez". Tallér Zsófia és Zsótér Sándor  most bizonyította, hogy mindez lehetséges, és mindenekfelett azt, hogy  érdemes.